Ballagás

Iskolánk a ballagási ünnepségét 2026. június 20-án tartotta, amelyet jelenlétével megtisztelt Szabó Emese polgármester asszony és Csuka-Ungor Edina igazgató asszony is.
A végzős diákok Patyi Éva osztályfőnökkel, a 7. osztályosoktól kapott tarisznyával és útravalóval vonultak végig a tantermeken, így búcsúzva az alsóbb évfolyamoktól. A ballagók egy megható műsorral köszöntek el, ünnepélyesen átadták az iskola zászlaját a hetedikeseknek, valamint a hála és a köszönet virágait nyújtották át a pedagógusoknak és a szülőknek.
Makainé Vitális Mónika tagintézmény-igazgató ünnepi köszöntője után a búcsúzó diákok oklevél- és könyvjutalomban részesültek.
PEKOVICS MÁRK - kitűnő tanulmányi eredményéért, a városi történelem szaktárgyi versenyeken elért kiemelkedő eredményeiért, a „Kis fizikusok” versenyen való eredményes részvételéért és kiváló sporteredményeiért
BERTA BALÁZS- jeles tanulmányi eredményéért és a „Kis fizikusok” versenyen való eredményes részvételéért
FORRAI SÁNDOR - jeles tanulmányi eredményéért, a városi történelem szaktárgyi versenyeken elért kiemelkedő eredményeiért és a „Kis fizikusok” versenyen való eredményes részvételéért
DOMJÁN FERENC - jeles tanulmányi eredményéért és az atlétika sportágban a városi Diákolimpián és a Kis Iskolák megyei versenyén elért kiemelkedő eredményeiért
KISMÁRTON ABIGÉL- az atlétika sportágban a városi , a megyei és az országos Diákolimpián és a Kis Iskolák megyei és országos versenyén elért kiemelkedő eredményeiért
KOVÁCS KAMILLA - a képzőművészeti versenyeken való eredményes részvételéért és az iskolai ünnepségeken való szerepléséért
FEHÉR IMRE - angol nyelvi versenyeken való sikeres részvételéért
VARGA BENJÁMIN- az atlétika sportágban a városi és a megyei Diákolimpián elért eredményeiért.
Pekovics Márk kiemelkedő eredményeiért a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ részéről is elismerő oklevélben részesült.
Az országos sportversenyeken elért kimagasló teljesítményéért Kismárton Abigél fotója az Akikre büszkék vagyunk” dicsőségtáblára került.
A szülői munkaközösségben és az osztályközösségért végzett aktív munkáját Kelemen Andrea és Domjánné Nagy Bernadett szülőknek köszöntük meg oklevéllel és virággal.
Szabó Emese polgármester asszony ünnepi gondolatait követően adta át az önkormányzat ajándékát és az elismerő okleveleket a végzős diákoknak.
Külön köszönet illeti Kóczán Antal helyi vállalkozót nagylelkű támogatásáért, melynek jóvoltából a nyolcadikosok az általános iskolai éveket egy közös budapesti kirándulással zárhatták.
Ballagó Dákjainknak sok sikert, kitartást és szép jövőt kívánunk!