Pedagógus napi elismerés

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ
pedagógus nap alkalmából kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért és szakmai elhivatottságának elismeréséül
elismerő oklevélben részesítette Patyi Éva tanárnőt.
"Patyi Éva tanárnőt magas szintű szakmai felkészültség, példamutató elhivatottság és a tanulók iránti felelősségteljes odafigyelés jellemzi. Pedagógiai munkájában kiemelt szerepet kap a történelem tantárgy megszerettetése, a múlt eseményeinek élményszerű és értékközvetítő átadása. Különös gondot fordít a tehetséges diákok felismerésére, támogatására és versenyekre való felkészítésére. Tanítványai rendszeresen kiváló eredményeket érnek el különböző történelemversenyeken, ezzel nemcsak saját sikereiket alapozzák meg, hanem az intézmény jó hírnevét is öregbítik.
Osztályfőnöki tevékenységét következetesség, emberség, empátia és közösségépítő szemlélet hatja át. Nevelőmunkájában nagy hangsúlyt fektet a bizalomra épülő, támogató légkör kialakítására, amelyben diákjai biztonságban érezhetik magukat és kibontakoztathatják képességeiket. Kollégái, a szülők és tanítványai körében egyaránt nagy tisztelet és megbecsülés övezi, szakmai és emberi példamutatása példaértékű az iskola közössége számára."
Gratulálunk az elismeréséhez!