Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntjük Önt a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Hódmezővásárhelyi
Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézmény oldalán. Reméljük, hogy
folyamatosan bővülő lapjainkon megtalálja a keresett információt!

Cím: 6821 Székkutas, József Attila utca 1.
Tagintézmény-igazgató: Makainé Vitális Mónika
Telefon: +36-62/593-070
Fax: +36-62/593-070
Email: iskola@gregus.klauzalgabor.hu
OM azonosító: 200 957

Magyar Népmese Napja

„ A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek is vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyermek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.” (Csukás István)
Ezzel az idézettel nyitottuk meg iskolánkban Benedek Elek születésnapján a Magyar Népmese napját.
Afoglalkozás több részből állt.
Először várta őket egy interaktív mesejáték is, ahol Makainé Vitális Mónika a gyerekek segítségével elmesélt egy mesét. Míg az egyik korcsoport mesét játszott, addig a másik korcsoport Pető Anikó tanárnő vezetésével erőpróbát tett, mint a szegény legények a mesében. Volt ott kötélhúzás, célbadobás is.
A Magyar Népmese napjára Prágainé Szabó Terézia alsós tanító néni egy 6 feladatból álló szuper mesepályát készített. Az alsó tagozatos tanulók vegyes csapatokat alkotva színes menetlevelük segítségével pályáról pályára haladva mutatták meg jártasságukat a mesék birodalmában. Jártak mocsárban, megküzdöttek a hétfejű sárkánnyal, várta őket a csodabarlang és az Óperenciás tengeren is túli rész. Fejtettek keresztrejtvényt, kirakóztak, totóztak és sorolhatnánk még a színes feladatokat.
A program végén az eredményhirdetéskor a gyerekek örömmel szopogatták el a kis cukrokat, amit Mese Manótól kaptak, és meghallgatták a jótanácsokat, hogy hallgassanak és olvassanak sok –sok magyar népmesét, hiszen a magyar mesevilág páratlan a világon.

Gólyaavató buli - 2024.09.12.

Az idei tanévben szeptember 12-én, csütörtök délután rendeztük meg az 5.osztályosok gólyaavató buliját, melyre a szülőket is meghívtuk. Iskolánkban már hagyomány, hogy játékos vetélkedő keretén belül avatjuk felsősökké az ötödikeseket.
A gyerekeknek és a játékos  kedvű szülőknek tréfás feladatokat kellett megoldani: volt pinponglabda pöckölő verseny, piramisépítő verseny, lufifújó verseny, szivószál staféta, de késsel - villával is ügyesen falatozták a versenyzők  a csokit. Az udvaron pedig tojásdobáló versenyen is részt vehettek a bátrabbak. Pontok helyett cukorkákkal jutalmaztuk a feladatok helyes megoldását.
A vidám , jóhangulatú program végén következett az eskütétel. A " kisgólyak" fel lábon állva megfogadták, hogy " iskolánk feddhetetlen, példamutató tanulói" lesznek, es erről hivatalos okiratot, oklevelet is kaptak a gyerekek egy-egy kis ajándék kíséretében.
A program megszervezéséhez köszönjük az SZMK támogatását.

BALLAGÁS 2024.

2024. június 22-én az iskola végzős tanulói búcsút vettek iskolánktól.
Ünnepségünkön Szél István polgármester úr iskolánk egykori igazgatójának és tanárának, Tembel Tibornak posztumusz „Székkutas Díszpolgára” címet adományozott, melyet családja vehetett át.

Egészségnap

Június 17-én Kunos-Dimák Andrea védőnő interaktív előadást tartott az 1. és 2. osztályos tanulóknak a tisztálkodás alapvető szabályairól, a helyes kézmosásról, fogápolásról. Köszönjük szépen!

Családi nap

Kicsik és nagyok; kutya show; közös főzés; egyperces játékok; torna; totó; népi játékok; sorverseny; foci.
Kulcsszavakban az iskolánkban megrendezett családi nap.
Június 14-én diákjainkkal és családjaikkal tölthettünk el egy fantasztikus délutánt.
Czékmán Andrea gyönyörű és ügyes uszkárja Oszi bemutatóját követően, közös tornával melegítettünk be a sorversenyhez. A családok egy izgalmas focimeccsel vezethették le a megmaradt energiáikat, miközben mások népi játékokkaljátszhattak vagy egyperces vetélkedő során versenyezhettek egymással. A leglelkesebbek pedig gofrit, hot-dogot és paprikás krumplit készítettek a megfáradt versenyzőknek.
Köszönet Czékmán Andreának és Oszkárnak a csodálatos műsorért.
Hálásak vagyunk az iskolánk dolgozóinak, akik megszervezték ezt a napot.
És külön köszönet a családoknak, akik velünk töltötték ezt a napsütéses délutánt.