Nyitnikék

 
Beiskolázási programunk utolsó állomása volt a „Nyitnikék” programunk, melyre a Líbor Ilona Óvoda nagycsoportosait vártuk sok szeretettel.
Az óvodások minden alsós osztályunkba bekukkanthattak, az alsós tanulókkal együtt tevékenykedtek.
A program célja volt, hogy a leendő első osztályos gyerekek játékos formában megismerkedjenek az iskolás gyerekkel, s a többi tanító nénivel is.
Azelső osztályban a volt ovis társak megmutatták, hogy milyen ügyesen olvasnak, a kis ovisok meg képkirakással segítették őket.
A második osztályosoknál jól megmozgatták tagjaikat és vidám, színes kártyák segítségével a Nálam van a játékot játszották.
A harmadik osztályban tavasz tündér várta a gyerekeket, s invitálta a közös munkára. Énekeltek, verseltek, s labdák segítségével készségfejlesztő mozgásokat végeztek.
Negyedik osztályban a leendő elsős tanító néni, Marianna néni köszöntötte a kicsiket majd a digitális tábla segítségével oldottak meg feladatokat. Marianna néni vezetésével ügyesen varázsolt a sok kicsi ujjacska a táblán!
Bízunk benne, hogy színes beiskolázási programunk segítségével elértük, hogy az ovisok már nagyon várják az iskolát!